nyek, melyek az egész emberiségnek javára szolgálnak. E tisztelet a dolog természetéből folyólag az állam fejét, mint az államhatalom képviselőjét illeti; tehát monarchiákban az uralkodót, köztársaságoknál az elnököt, vagy azokat a személyeket, a kik koronként az állam. kormányzat élén állanak. Egyes magánszemélyek e tiszteletre csak akkor tarthatnak igényt, ha az államot, vagy uralkodóját vagy átalában az államhatalmat képviselik. A külső tiszteletet az állam fejétől csak az olyan állam tagadhatja meg, mely a másik legitimitását joggal megtámadhatja; a mi rendszerint a kölcsönös politicai érintkezés kizárásával jár; a nélkül, hogy ez által a kereskedelmi összeköttetés, vagy átalában a nemzetközi érintkezés az illető államok lakói vagy hatóságai közt minden esetben kizáratnék. Hasonló eljárást követett Ausztria az olasz királyság keletkezésekor, midőn ennek elismerését megtagadta, de egyébkénti érintkezéseit e királysággal meg nem szüntette.

Habár a tisztelet mértéke, melyet egyik állam a másik irányában igénybe vehet, a jogegyenlőség elvével ellentétben nem állhat, — kétséget nem szenved, hogy e tekintetben a hatalom és a régi tekintély, melylyel egyes államok birnak, bizonyos fokozatot állapitott meg közöttük; de a nagyobb tisztelet, melyet egyes államok a most érintett okból élveznek, nem a nemzetközi jogon, hanem részben szokáson, részben pedig azokon a specialis szerződéseken alapszik 1), melyek a császárok, a királyok, a nagyherczegek és egyéb fejedelmek közt bizonyos külső ceremonialis szabályokat állapitottak meg 2).

Egyébiránt valamint más tekintetben, ugy az államokat illető külső tisztelet tekintetében is, bizonyos átalános szabályok szolgálnak irányadóul, melyek a következőkbe foglalhatók:

1. Minden állam köteles a többiek physicai lételét tiszteletben tartani; ennéfogva egyik államnak sem áll jogában a többiek lételét, - ha ezt saját fentartása szükségessé nem teszi, meg. semmisiteni; a legnagyobb igazságtalanság lenne az olyan államtól,

1) Martens: id. m. 160. §.

2) Habár e szabályok inkább az uralkodók, mint az egyes államok jogait tárgyazzák, azokat a tételes nemzetközi jog már azért sem mellőzheti, mert az egyes államok közt kitört háboru csetében, s ennek tartama alatt is tiszteletben szoktak tartatni és az uralkodók kiváltságos jogainak részben alapját képezik.

mely önfentartására elegendő terménynyel nem bir, a kereskedelmi forgalom elzárása, vagy tulterhelése által a bevitelt megvonni 1).

2. A személyiséget illető tiszteletnél fogva, köteles az egyik állam a másiknak ama jogait, melyek állami lételén vagy különös categoriáján alapulnak, mindaddig tiszteletben tartani, mig a rendes határokon tul nem mennek, vagy saját jogaival össze nem ütköznek. Ebből folyólag köteles az állam a többiek uralkodójának és követeinek a szokásos tiszteletet megadni és olyan önkényes cselekvényektől tartózkodni, melyek által mások jogai bitoroltatnának vagy megrövidittetnének 2); a nemzetközi forgalom tárgyait képező intézményeket, melyeket egyes államok saját jogkörükön belől létesitenek vagy szententesitenek, tiszteletben tartani. Az e részbeni gyakorlat nem áll ugyan mindig összhangban a szoros joggal; mert némely államok saját területüken idegen alattvalóknak megengednek bizonyos cselekvényeket, melyeket - habár azokat saját törvényeik tiltják érvényeseknek elismernek; igy például megengednek bizonyos házasságokat, vagy eltürik a csempészetet saját határaikról idegen országokba, a mi a jogszerü nemzetközi forgalommal meg nem egyezik.

3. Mint a világrend egyes tagjai követelhetik az államok, hogy erkölcsi méltóságuk tiszteletben tartassék; ennélfogva minden állam követelheti, hogy szavainak és nyilatkozatainak mindaddig hitel adassék, mig az ellenkezőre jogos ok nem szolgáltatott. Egyik államnak sem áll jogában a másik iránt becsmérlést vagy megvetést tanusitani; ellenben egyik állam sem követelheti a többiektől, hogy legnagyobbnak, legvitézebbnek, legerényesebbnek vagy legkitünőbbnek tartassék 3).

1) Hogy e mellett az egyes államok az őket megillető függetlenségnél fogva, minden olyan intézkedésre fel vannak jogositva, melyek saját kereskedésük és forgalmuknak előnyére szolgálnak, kétséget nem szenvedhet; az a régi elv: qui jure suo utitur neminem laedit, az államoknak egymás közti viszonyaira is alkalmazandó.

2) Ilyen jogtalan cselekvény lenne az idegen czimek és czimerek használása, az idegen pénzek utánnyomása, még akkor is, ha abból az illető államra nézve kár nem háromolnék. Martens Fr.: id. m.; Neumann: id. m. 23. és 306. 1.; Kiss: id. m. 78. 1.

3) Kiss: id. m. 78. 1.; Neumann: id. m. 24. l.

III. Kölcsönös - nemzetközi — érintkezéshez való jog.

30. §.

Jelentősége és következményei.

Hogy az egyes népek közt a nemzetközi jog legfensőbb czéljainak megfelelő kapcsolat létesülhessen, mulhatlanul szükséges, hogy a civilizált nemzetek 1), meghatározása és alkalmazása végett ama módoknak, melyek az emberi természet okszerü kifejtésének feltételét képezik, egymással érintkezésbe lépjenek. De a kölcsönös és szabad érint kezés elve koránsem feltétlen; annak korlátozását egyrészről amaz alapelv képezi, melynél fogva egyik állam sem kötelezhető olyan érintkezésre, melyből rá nézve csak hátrányok erednek; másrészről az államok önfentartási joga, melynélfogva a feltétlen érintkezésre nem kötelezhetők, ha ez függetlenségük korlátozásával, vagy rájuk nézve egyébként káros következményekkel járna. Hogy e tekintetben milyen intézkedéseket lehet és kell az egyes államoknak tenni, a belső politica határozza meg. Ennek a feladatához tartozik a forgalom és a kereskedés káros nemeit az állam területén eltiltani; az idegenek közlekedését rendőri intézkedések által ellenőrizni 2); a külföldi áruczikkekre - saját mercantilis érdekeinek megfelelően – védvámokat szabni; a forgalom utait és emporiumait meghatározni; a forgalmat kereskedelmi szerződések, szabad kikötők és hasonló intézmények által előmozditani ). E mellett az állam a forgalom

1) Arra a kérdésre, hogy a civilizált államok a barbár népeket kényszerithetik-e kikötőik megnyitására és a külföldiekkel való érintkezésre Martens Fr.: id. m. 307. 1. határozottan nem-mel felel. Argumentumai a következők: Zwischen cultivirten und barbarischen Völkern waltet keine Recipracität, giebt es keine internationale Gemeinschaft, und folglich kann es zwischen ihnen auch keine auf internationalen Verkehr bezügliche reci proce Rechte und Pflichten geben. Das für solche Verhältnisse allein geltende natürliche Recht aber schliesst jede Anwendung von Zwang, die nicht durch ein illoyales Betragen der Barbaren selbst provocirt erscheint, schlechthin aus.

2) Heffter: id. m. 33. §. annak a nézetnek ad kifejezést, hogy az állam a külföldieket területéről el nem utasithatja, ha ezek kellően legiti málva vannak. Ez szerintünk túl megy a kölcsönös érintkezés czélján és követelményein és az állam függetlenségének olynemü korlátozását vonná maga után, mely az állam legvitálisabb érdekeit koczkáztathatná.

3) Resch: id. m. 59. 1.; Kiss: id. m. 83. 1.; Neumann: id. m. 24. 1.

tekintetében egyes nemzeteket bizonyos előnyökben részesithet, saját forgalmát — a mennyiben ez létele veszélyeztetése nélkül történhetik-kereskedelmi szerződések által korlátozhatja.

Azok az alapelvek, melyek a civilizást államtársulatoknak nemzetközi jogilag egyedül lehetséges feltételeit képezik, a következők: 1. Ha valamely állam magát a többiektől teljesen izolálja, nemzetközi jog oltalmára igényt nem tarthat 1).

a

2. Ellenségeskedés provocálása nélkül egyik állam sem zárhatja el a forgalmat a másiktól olyan czikkek tekintetében, melyek lételéhez feltétlenül szükségesek; ugyanez áll az országos, a vizi utak és egyéb nyilvános közlekedési eszközök tekintetében is; szolgáljanak ezek valamelyik államnak akár a belforgalomra, akár pedig arra, hogy ez utakon egy harmadik helyről szükségeit fedezhesse, vagy termékeit oda kivihesse 2).

3. Egyik állam sem zárhatja ki a másikat a közlekedési concurrentiából egy harmadik állam tekintetében, ha ez a kizárást maga nem akarja vagy nem érvényesiti.

4. Egyik államnak sem áll jogában az idegenek elől területét teljesen elzárni 3); annál kevésbbé áll jogában a vele barátságos viszonyban levő államoknak igazolt alattvalóit alapos és az illető állammal közlendő ok nélkül elutasitani, vagy ha már befogadtattak, kiutasitani1). Az el- vagy kiutasitás egyébiránt semmi esetben sem tör

1) Kiss: id. m. 82. 1.; Resch: id. m. 59. l. Az elszigetelés, mely régebben a souverain államok kétségtelen jogát képezte, a mai felfogás szerint a természetes emberjogok megsértésének tekintetik. Ilyen elszigetelésben éltek sokáig az ázsiai államok, különösen pedig China és Japán, melyeknek kikötői a keresztény kereskedők elől elzárva voltak. Napjainkban azonban az e részbeni korlátok megszüntek, engedve a mindinkább érvényre emelkedő nemzetközi jog követelményeinek. Anglia volt az első, mely 1842-ben a nankingi békekötés alkalmával Chinát kikötői megnyitására kényszerité; és Japán, az északamerikai államoktól kényszeritve, 1858-ban nyilt meg a világkereskedésnek.

2) Neumann: id. m. 24. 1.

3) Ez elzárás különböző időben, egyes államok által megkisértetett ; a régi korban Egyptom által, ujabb időben pedig Paraguay és Japán által; a nélkül, hogy annak akár jogosultsága, akár lehetősége elismertetett volna.

*) A kiutasitás akkor is, ha jogosult, mint nagyon is szigoru és ritkán indokolható rendszabály jelenkezik. E nézetből indult ki a Sveicz, midőn a lombard-velenczei kormánynak amaz intézkedése ellen tiltakozott, mely által a Tessin cantonbeliek 1856-ban Milanóból rögtön kiutasittattak.

ténhetik sértő alakban; feltéve, hogy az ilyen eljárásra az illető alattvalók elegendő okot nem szolgáltattak.

5. Az átalános emberi jogokkal ellenkező kereskedést és forgalmat egyik állam sem köteles megtürni; ugyanazért nem követ el jogtalanságot, ha azt meggátolja vagy megsemmisiti 1). Ilyennek tekintik a civilizált európai államok a rabszolgakereskedést, melynek elnyomásán a bécsi congressus óta állandóan ugyan, de eddigelé csak részletes sikerrel fáradoznak 2). Mig a tengeri hatalmak közt, a rabszolgakereskedés elnyomására szolgáló eszközök tekintetében, egyetértés nem keletkezik, az egyes államoknak jogukban áll ugyan akár egyedül, akár másokkal szövetkezve a rabszolgakereskedést saját területüken elnyomni; de azt harmadik államok ellenében a nyilt tengeren, mint kalózkodást, nem üldözhetik 3).

31. §.

A congressusok és a conferentiák, mint a nemzetközi érintkezés

közegei.

Az egymástól teljesen független államoknak számos vonatkozásaik vannak, a melyekben érdekeik közössége kétségtelen kifejezést nyer. A nemzetközi forgalom fokozódása óta minden idő

1) Neumann: id. m. 24. 1.

2) Régebben a kereskedés szines rabszolgákkal megengedettnek tekintetett, és pedig az 1713-iki utrechti békekötés alkalmával Anglia világosan kikötötte magának azt a jogot, hogy a spanyol koloniákba évenként bizonyos számu szerecsen rabszolgát bevihessen. A modern jogérzet e kereskedést az emberi jogok ellen intézett merényletnek tekinti. Annak elnyomására az első lépés a bécsi congressuson történt, midőn az egybegyült hatalmak egymásnak kölcsönös igéretet tettek, hogy a rabszolgakereskedés eltörlésében, egymást támogatni fogják. Ez igéret következtében az acheni 1818 - és a veronai 1822 congressusokon a rabszolgakereskedés eltörlése elvben ujra kimondatott. A legtöbb érdem e részben Angliát illeti, mely a rabszolgakereskedés elnyomása végett több állammal kötött szerződést; és pedig Francziaországgal 1831-, 1833- és 1845-ben; Spanyolországgal 1817-, 1822- és 1835-ben; Portugalliával 1822-ben; Ausztriával, Porosz- és Oroszországgal 1845-ben és az északamerikai államokkal 1842-ben.

3) Több szerződésben a rabszolgakereskedők a tengeri rablókkal egyenlőknek nyilvánittattak. Ez eljárás azonban nemzetközi jogilag azért nem indokolható, mert a tengeri rablók a tengeri forgalom biztonságát támadják meg, mig a rabszolgakereskedés nem a tengeri forgalom, hanem az emberiség jogai ellen intézett merényletnek tekinthető. A tengeri rablók nem